Hírek a Művészház világából

adventi naptár
18 2017. okt.

Az adventi naptár története egészen a 19. századig nyúlik vissza. Persze az első adventi naptár még nem hasonlított a maiakhoz, még nem voltak kis ablakai és édességet sem rejtettek. Hogyan nézett ki, mikor alakult ki? Tudd meg cikkünből, és aztán készíts magadnak Te is egy szuper advanti naptárat!

Mikorra készítsd el az adventi naptárat?

Nézzük meg először is mikor is kezdődik az adventi időszak. Ezzel sokszor bajban vagyunk, hiszen nem egy konkrét dátumtól számoljuk.

Advent, a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal veszi kezdetét. Kicsit egyszerűbben megközelítve Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnap.

adventi naptár

Tehát Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé, míg negyedik, utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé esik.

Forrás >> wikipedia.org

Az adventi naptár története

 

Az első, általunk ismert adventi naptár 1851-ben készült, és ezt szintén kézzel készítették, megrajzolták és kivágták.

Viszont az első nyomtatott adventi naptár Gerhard Lang nevéhez fűződik. Eleinte még nem voltak kis ablakok, színes kis képeket lehetett feltűzni naponta egy kartonra. A későbbi ablakos változatot is ő kezdte nyomatatni.

Azonban ez a mai gyerekeknek még csalódást okozott volna, mert az ablakok mögött, vallásos képekre leltek volna, a csokoládé helyett.

1946-ban Richard Sellmer, a II. világháború után újra életre hívta az adventi kalendáriumot. Ebből a változatból alakult ki aztán 1958-ban a ma is mindenfelé kapható, csokit rejtő adventi naptár.

Mivel töltheted meg az adventi naptárat?

Természetesen ez a méretéttől is függ. Lehet benne a megszokott csokoládé, ám ettől is el lehet térni. Tehetünk bele bármilyen apró, jópofa tárgyat. Láttam már picire göngyölt finom anyagú kendőcskét, fülbevalót, bőr nyakláncot, kézzel készített csokoládét, fürdőgolyót, stb.

Ennek is csak a fantáziád szab határt, no meg hogy mennyire ismered a másikat, tudod-e milyen apróságnak örülne!

adventi naptárKészíts adventi naptárat

 

Ne gondold, hogy az adventi naptár ablakinak nyitogatása, csak a gyerekeket hozza lázba! Egy kis apró figyelmesség mindenkinek jól esik.

Készíthetsz adventi naptárat párod vagy akár saját magad örömére, de kitűnő móka lehet egy családiasabb munkahelyen vagy figyelmes kedvesség, ha valamilyen szolgáltatói területen működsz.

3 egyszerű adventi naptár

Gyűjtöttem nektek 3 tuti TIPPET, hogyan lehet egyszerűen és olcsón adventi naptárat készíteni!

Általában semmi másra nem lesz szükséged, csak papírra, ragasztóra, esetleg ragasztópisztolyra, ollóra, a díszítéshez pedig rajz-, illetve festőeszközökre.

1.Csodás ötlet, ráadásul a saját rajzoddal díszheted a dobozt!

Nem kell hozzá más, csak egy vagy két kartondoboz, ez a méretektől függ. Egy erősebb rajzlap, erre kerülj majd a saját rajz. A kartondoboz hátát levágod, majd erre ragasztod a rajzot. A hátsó részt, a kis ablakok készítésre használhatod. A videóban látható milyen roppant egyszerű formából készülnek a kis dobozok. A doboz fülecskéit pedig a karton belsejébe ragasztod, elölről pedig nyílást vágsz az ablakokhoz. Ugye milyen egyszerű!? Nézd meg!

2. Itt is újrahasznosíthatsz valamit, méghozzá az általában semmire sem jó wc papír gurigát!

Egyszerű, mégis szuper ötlet! Kell hozzá még színes karácsonyi csomagoló anyag és mini sütés papír, ezek kerülnek majd a gurigák elejére és hátuljára.

3. Ennél a változatnál is kartonra lesz szükséged, valamint itt is a saját kezűleg készített képed díszítheti az adventi naptárat.

A videóban vízfestékkel készítik a képet! Te is vágj bele bátran! A vízfesték kezdőknek is tökéletes! Szeretnéd megtanulni a használatát? Tedd meg nálunk! Jelentkezz >> ÚJ – Akvarell festős tanfolyamunkra!

akvarell

Még gondot okoz, hogy saját rajzzal díszítsd az adventi naptárad?

Adventig van idő a felkészülésre! A Művészházban játszva, 3 nap alatt sajátíthatod el az élethű rajzolás alapjait! Tanulj meg rajzolni még az adventi időszak előtt!

Jelentkezz, a Jobb agyféltekés rajztanfolyamra, ITT! >>

jobb agyféltekés rajztanfolyam

AJÁNDÉK!

Most 13 részes oktató sorozatunk keretein belül sok tudást szerezhetsz a színek világáról

Üzenj nekünk!

Ha szeretnél velünk kapcsolatba lépni, kérjük töltsd ki a lent található űrlapot és amint tudunk, válaszolni fogunk!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.