Felnőtteknek rólunk mondták

Nem akarsz szünetet tartani, annyira élvezed a rajzolást

Címkék:

“Nem tudom szavakba önteni az élményt, amit a tanfolyam adott. Ez az a hely, ahol nem akarsz szünetet tartani, mert annyira élvezed a rajzolást vagy az előadást. Izgatottan vártam minden új technika kipróbálását. Az eredmény magáért beszél. Köszönöm Kata! Jövök még!”

M. Klára, 2017. 03. 01. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Nőtt a kitartásom, a megfigyelőképességem

Címkék:

“Ez egy olyan tanfolyam volt, ahol végre nem voltak elvárások, se magam, se mások részéről. Nem volt osztályozás, semmi stressz! Nagyon jó hangulat volt végig, Kata nagyon türelmes, kedves, segítőkész, jól magyaráz, érzékeltet. Kár, hogy vége ennek a tanfolyamnak, de jövök szép sorban a többire is.

Úgy érzem nőtt a kitartásom, a megfigyelőképességem. Mindenképpen reklámozni fogom a tanfolyamot és ezentúl az ismerőseimnek ajándékot nem az interneten vagy boltban vásárolok, hanem magam készítem.

Van egy régóta dédelgetett álmom, amihez segítséget kaptam annyiban, hogy nincs lehetetlen. Nem is azért jöttem ide, hogy megtanuljak rajzolni, hanem reméltem valami mást is, amit meg is kaptam. Köszönöm!”

S. Mária, 2017. 03. 01. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Ajánlom minden kétkedőnek

Címkék:

“Úgy jöttem a tanfolyamra, hogy nem értettem a jobb agyféltekés rajzolás lényegét, így nem is igazán hittem benne. Kata és a gyakorlatok azonban meggyőztek. A tanfolyam után ki merem jelenteni, hogy a dolog működik. Ajánlom minden kétkedőnek. Kata a “top”-on van, gratulálok Neki.”

R. Ottó, 2017. 03. 01. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Nagyon hamar sikerélményt nyújt

Címkék:

“Nagyon élvezetes volt, és nagyon hamar sikerélményt nyújt. Az előadó fantasztikus személyiség! 🙂 Nagyon köszönöm!”

2017. 03. 05. Egy mozdulat festés

Többet tanultam a rajzolásról, mint egész életemben

Címkék:

“Nagyon jó volt ez a 3 nap! 3 nap alatt többet tanultam a rajzolásról, mint egész életemben. Köszi Kata!”

B. Melani, 2017. 02. 19. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Azt éreztem végre én is tudok valamit

Címkék:

“Amikor első nap megkérdezted, hogy miért jöttem, néhány dolgot kiemeltem, inkább általánosságokat. Az egyik, az volt, hogy más területekre is kihat az itteni tudás és tapasztalat. Ami a legerősebb benyomásom volt, az a régen vágyott önbizalom. Azt éreztem végre én is tudok valamit. Olyan régóta dolgozom ezen, nem h ittem volna, hogy egy rajztanfolyamon érzem legerősebben 🙂 Élmény volt itt lenni! Köszönök mindent. Hála 🙂 További jó munkát kívánok!”

2017. 02. 19. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Tudom majd használni az itt megtanult dolgokat

Címkék:

“Mindig is szerettem volna megtanulni rajzolni, és most végre kaptam egy olyan gyakorlati bemutatót, előadást, ami teljesen világosan, érthetően elmagyarázza pontról pontra az eszközök használatát, a különböző technikákat! Úgy gondolom, hogy tudom majd használni az itt megtanult dolgokat! Köszönöm szépen!”

2017. 02. 19. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

A mindennapi élethez is adott útravalót

Címkék:

“Kíváncsian érkeztem, elégedetten távozom… és közben jól éreztem magam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy meddig lehet eljutni 3 nap alatt. Bíztam magamban, de Kata nélkül nem sikerült volna. De ő nagyon jól, célravezetően vitte végig a tanfolyamot, tökéletesen fel volt építve. Könnyen meg lehetett érteni, hogy mit hogyan rajzoljunk le, melyik eszközt mikor használjuk.

A rajzoláson túl, a mindennapi élethez is adott útravalót. Ha valami nehézségbe ütközünk, valami bonyolult, akkor nézzünk a dolgok mögé, illetve bontsuk le részletekre, úgy képesek leszünk megbirkózni vele. Köszönöm :)”

2017. 02. 19. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Köszönöm a sok hasznos információt, technikai trükköket!

Címkék:

“Valójában úgy jöttem ide, hogy alapszinten “tudok” rajzolni…, de itt rájöttem, hogy az iskolában tanultak koránt sem olyanok, amivel VALÓBAN meg lehet tanulni a rajzolást. A tanulást nem tanítják (tanították), a technikát, amitől egyszerűbbé válik és élvezetessé… Köszönöm a sok hasznos információt, technikai “trükköket”!”

B. M. Gabriella, 2017. 02. 19. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

Új dimenziókat nyitott ki bennem…

Címkék:

“Nem gondoltam volna, hogy ilye nagy élmény lesz! Új dimenziókat nyitott ki bennem és már a tanfolyam másnapján más szemmel kedztem nézni a világot! Köszönöm! :)”

2017. 02. 12. Jobb agyféltekés felnőtt rajztanfolyam

AJÁNDÉK!

Ingyenes Online Rajztanfolyam az alapoktól a portré rajzolásig

Üzenj nekünk!

Ha szeretnél velünk kapcsolatba lépni, kérjük töltsd ki a lent található űrlapot és amint tudunk, válaszolni fogunk!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.