Barion Pixel

Több van benned

madár rajz_0

Tollászkodjunk! – madár rajz többféleképpen

Madár rajz sokféle módon készülhet. Széles az eszközválaszték is hozzá. Összeszedtem neked belőle egy csokorral, hogy kedvedre válogathass belőlük.

Madár rajz – egyetlen vonallal

Ismered biztos Picasso békegalambját, amit, ha jól összeszámolod, összesen hat vonalból rajzolta meg. A szemét is beleértve.

Szívem szerint csak profiknak ajánlom. Biztos kéz, sok tapasztalat, jó arányérzék kell hozzá.
Emblematikus figurája, bár roppant egyszerűnek látszik, kihívás lehet a gyakorlatlan rajzolónak.

Ha biztosra akarsz menni, érdemes apróbb részletekkel kezdeni.

Madár rajz – első a megfigyelés

Mint minden rajzolásnál itt is fontos szerepe van a megfigyelésnek. Akár fotóról, akár élőből szeretnél lerajzolni egy madarat, alaposan szemügyre kell venned fajtája jellegzetességeit, ha azt szeretnéd, hogy felismerjék.

Minden madárnak jellegzetes a fejtartása, a csőre, és természetesen a tollazata, a szárnyával együtt. Ezek a különleges ismertetőjegyei.

Ha ezeket szépen tagoltan, a madár részeiként meg tudod figyelni és méretarányosan megrajzolni, máris megvan az első lépés.

Megszületik az első, egyszerűbbnek mondható madár rajz, mely egyelőre még csak körvonalból áll.
Nagyszerű! Mehetünk tovább.

Madár rajz – Adj neki testet!

Ahhoz, hogy egy madár rajz kiemelkedjen a lapos papírlapról, fény és árnyék hatásokat kell ábrázolni rajta. (Később pedig körülötte is háttérként.) Vagyis meg kell jeleníteni rajta a tónuskülönbségeket.

Csinálhatod a régi, nagy mesterek módszerével. Ők egyszerűen vonalkázással végezték ezt el.
Ahol a madár testrészei

  • aláfordultak,
  • árnyékot vetettek egymásra,
  • vagy hátrébb voltak, ott sűrűbben vonalkázták be a papírt.

Ahol a fény jobban érte, ott kevésbé, vagy egyáltalán nem.

Evvel a módszerrel nagyon csinosan le lehet már rajzolni egy madarat.

Madár rajz – egyre élethűbben

Ha ennél is pontosabban szeretnél rajzolni, akkor érdemes madár rajzban is változatosabb eszköztárat keresned az alkotáshoz.

Már különféle sötétségű grafitceruzákkal és a jobb agyféltekés rajzolás módszerével csodálatosan valósághű madár rajzokat tudsz készíteni.

Mi, külön Állatrajzolás tanfolyamunkon tanuljuk meg a profi fogásokat ezek elkészítéséhez.

TIPP!
Elárulok egy trükköt! Bár a madár nem szőrös állat, a tollazatát legsikeresebben mégis egyfajta „szőrözési” technikával tudod megrajzolni. Egyetlen madártoll tulajdonképpen apró szőrszálacskák sokasága.
Figyelni kell a tollazatot alkotó szőröcskék irányára, hosszára és árnyalatára.

 

Madár rajz – színezd ki!

Vagy rajzold rögtön színes ceruzával. A technika továbbra is ugyanaz. Szőrözés a köbön.

 

TIPP!
A szőr akkor lesz igazán szép, ha egy-egy szál meghúzásakor nem tartod végig lent a ceruza hegyét a papíron, hanem…
… elindítod a vonalat egy kis lendülettel és ha megvan a kellő hosszúság és irány, akkor felkapod a ceruzádat.
Így a vonalad vége csodálatosan elvékonyodik majd és tényleg olyan lesz, mint egy igazi szőrszál.

EXTRA TIPP!
Csak tűhegyes ceruzával tudod ezt szépen megcsinálni.

Ennél a változatnál a színek árnyalataira is figyelned kell. Rajzolhatod színes ceruzával…

Végzősünk, Hajdú Blanka alkotása

…. vagy akár színes golyóstollal. Nem csalás, nem ámítás! Ez a csodás rajz golyóstollal készült!

Ehhez a technikához már igazán szükséges a szőrözés mikéntjének profi elsajátítása.

Végzősünk, Szakács Orsolya alkotása

Ehhez nagy segítséget nyújthat számodra Online Hajrajzolás Mesterkurzusunk, melyben kényelmesen, otthon, időkorlátozás nélkül elsajátíthatod nem csak a hajrajzolás tudományát, hanem segítségével profibban rajzolhatsz szőrös állatokat vagy madarakat is.

Madár rajz – szokatlan és különleges

Bár ismét visszatérünk a monokróm világba, ez a technika mégis különlegességet rejt magában. Fekete papíron fehér pasztellceruzával izgalmas hatást tudsz elérni.

A mozdulatok ugyanazok, csak most nem az árnyékokra, hanem a fényekre kell helyezned a hangsúlyt.

Végzősünk, Zsanda Detti alkotása

Evvel a technikával lenyűgözően látványos rajzokat tudsz készíteni. És nem csak madarakat.

Ismerd meg te is abszolút kedvencünket,
a Pasztellceruza Feketén-Fehérrel online tanfolyamunkat!

Katt és máris megrendelheted!