Barion Pixel

Több van benned

muveszhaz-portre-gyerekek

Mitől menő a portré a szelfi korszakában

Mi, emberek valóságos szakértői vagyunk az arcok és a rajzolt portré értelmezésének. Mások arckifejezésének meglátása, megfejtése – és felvidítása! – volt az, ami az evolúció során végigkísérte társas életmódunkat. Másokkal lenni azt is jelenti, hogy rámosolyoghatunk az idegen arcokra.

A kép forrása: boredpanda.com

De mitől több az, ha az arcképet rajzolni tudjuk, azaz portrét készítünk, mintha csak „lőnénk” egy szelfit a telefonnal?  Szükséges-e még egyáltalán a kezünket, a szemünk és az ujjaink ügyességét használnunk ma, amikor a technikai eszközök átveszik tőlünk a hozzánk közel álló emberek, helyzetek, sőt önmagunk megörökítésének feladatát?

A portré aktualitása az internet korában

Amitől a kézzel rajzolt portré több és más, mint a mobilos vagy másmilyen szelfi: az intellektuális részvétel, a dolgokat, helyzeteket és személyeket értelmező-megértő emberi hozzáállás.

A kép forrása: elle.com

A fénykép vagy a tükörkép pusztán fizikai jelenség. A fény visszaverődése egy holt felületen. A másik ember arcánál való elidőzést vagy a saját arcunk elmélyült szemléletét (az önarckép esetében) ezek a műszaki eljárások az emberi tényező kiiktatása miatt nem képesek pótolni.

Persze, a mobil, a fényképezőgép, sőt akár a tükörkép is „megörökít” ideig-óráig. A portré rajzolása azonban attól élmény, hogy közben teljesen elmerülünk a látott arcban, időt szánunk a megismerésére, a tekintetében való elmerülésre.

Rajzolással jobbá tehető a világ!

A kép forrása: Pencil vs Camera by Ben Heine

Ha ez olyasvalaki arcának nézegetése és megrajzolása közben történik, akihez egyébként is erős pozitív érzelmek fűznek – és persze mi másért rajzolnánk portrét valakiről? –, hát akkor az valódi csoda!

Hiszen közel hozzuk magunkhoz, odavarázsoljuk az üres papírlapra, sőt mintegy ujjainkkal tapintjuk vonásait, egész szeretett lényét. Ezért is ennyire eredményes ez a megközelítés, a „királyi út” a rajztanuláshoz a portrékészítésen keresztül: mert egyetlen arc sem közömbös, és emberi arcot rajzolva mindig önmagunkat is rajzoljuk egy kicsit.

Kell-e még mondani, hogy a portréjazolás képessége növeli érzelmi intelligenciánkat és mások látószögébe való belehelyezkedésünk képességét, vagyis empátiánkat? Hiszen ez a „műfaj” nem más, mint az emberrel és az emberivel való foglalkozás évszázadok, sőt évezredek óta tartó, klasszikus formája.

A kép forrása: pinterest.com

Nem véletlen, hogy a portré halhatatlan. A titok nem más, mint az eredendő kíváncsiság a másik iránt. Fedezd fel itt, hogy miért okoz örömet portrét rajzolni!

 

INGYENES Online rajztanfolyam!

Fejlesztenéd, frissítenéd rajztudásod?

  • 11+1 gyakorlati TIPP
  • Azonnal alkalmazható technikák
  • Az alapoktól a portré rajzolásig
  • A papír kiválasztásától a kész rajzod fotózásáig
  • Többek között megtanulod a tökéletes portré 9 titkát és
  • megtudod, hogy melyik a hozzád illő árnyékolási technika, valamint
  • mi az a 10 végzetes hiba, amit semmiképp ne kövess el!
Iratkozz fel most és tanuld meg a technikákat!

Írd be a neved, e-mail címed és legyél Te is birtokosa a Tudásnak!

Iratkozz fel MOST INGYENES Online RAJZTIPPjeinkre!

Írd be a neved, e-mail címed és hamarosan érkeznek is az első tippek!

Kattints és iratkozz fel most!”

 

Remélem érdekesnek találtad a cikket és tudtam segíteni a fejlődésedben! Ha további kérdésed lenne a témával kapcsolatban, vedd fel velünk a kapcsolatot és mi segítünk Neked! Hasznosnak találtad cikkünket? Oszd meg másokkal is, a közösségi oldalon!